A legfontosabb: az olaszok nem hívei a tömegtermelésnek. Ahogyan a divatban vagy a dizájnban, úgy a kávéban is azt keresik, ami egyedi, jellegzetes és különleges. Ehhez pedig Latin-Amerika, Afrika és Ázsia legjobb termőhelyein válogatnak a legfinomabb arabica és robusta típusú kávébabok között, majd Olaszországban egyedi módon pörkölik, keverik és érlelik a kávét.

A kávézás Olaszországban művészet, mégpedig történelmi hagyományokkal, hiszen az országban már a középkorban is ismerték és előszeretettel fogyasztották a forró, aromás, sötét főzetet. Napjainkban Itália a „kétszázezer kávéház országa”, ahol nem kevesebb, mint 600 kávépörkölő manufaktúra működik. Ezek mindegyike büszke rá, hogy évtizedek vagy évszázadok óta apáról fiúra szálló tudás és titkos családi receptúra alapján készíti a nevével fémjelzett kávékeverékeket.

A tökéletes minőség azért nagyon fontos az olaszok számára, mert legtöbbjük a presszókávét szereti, amely pedig azonnal elárulja, ha esetleg rosszabb alapanyagból vagy nem megfelelő főzéssel készült. Egy gyengébb feketekávé ízét ugyanis nem fedi el hozzáadott tej, netán egyéb ízesítő, fűszer vagy szirup. Így aztán az olasz kávéfőző szakemberek („baristák”) ügyelnek arra, hogy a vendégek csészéjébe a lehető legtökéletesebb állagú, sűrűségű, hőfokú és aromájú, kifogástalan presszókávé kerüljön. Az ilyen kávéból aztán könnyű csodálatos tejes kávévariációkat is készíteni, amelyekben az olasz baristák szintén verhetetlenek.

Az egyediség jegyében egy magára valamit is adó kávéházban felirat jelzi, hogy az általuk felszolgált kávé melyik pörkölőüzemből származik. A pörkölőüzemeket évente rangsorolják, komoly elismerést jelent, ha egy cég bekerül a legjobbak közé. A DeLonghi Top25 ranglistáján a legjobb olasz kávépörkölő cégek közé tavaly beválasztott családi vállalat, a MOKADOR kávékülönlegességei már Magyarországon is kaphatóak. A MOKADOR pörkölőmesterei a cég olaszországi üzemében saját recept alapján, 210-230 fokon pörkölik és egyedi arányban keverik a kávékat, majd a testesség és gazdag aroma kialakulását 10-15 napos érleléssel segítik.

Olaszországban a legegyszerűbb vasúti büfétől a történelmi múltú és világhírű római vagy velencei kávéházakig mindenütt érezhető a kávé iránti, több évszázados rajongás és a minőség iránti elkötelezettség. Hála a kávékapszuláknak és –podoknak (kávépárnák), valamint a szemes kávékat védő aromatartó csomagolásoknak, ma már a világon mindenhová eljuthatnak az olasz kávék, és tökéletes minőségben élvezhetjük őket akár kávézókban, a munkahelyünkön vagy éppen otthon.

Ha kipróbálnál valami újat, kóstold meg a 100% olasz minőséget képviselő MOKADOR kávékat: szemes, kapszulás és podos kávék a világ legjobb termőhelyein szüretelt, gondosan válogatott, speciálisan pörkölt és érlelt kávészemekből, Olaszország 25 legjobb kávépörkölő üzemének egyikétől!

Az egyediség jegyében egy magára valamit is adó kávéházban felirat jelzi, hogy az általuk felszolgált kávé melyik pörkölőüzemből származik. A pörkölőüzemeket évente rangsorolják, komoly elismerést jelent, ha egy cég bekerül a legjobbak közé. A DeLonghi Top25 ranglistáján a legjobb olasz kávépörkölő cégek közé tavaly beválasztott családi vállalat, a MOKADOR kávékülönlegességei már Magyarországon is kaphatóak. A MOKADOR pörkölőmesterei a cég olaszországi üzemében saját recept alapján, 210-230 fokon pörkölik és egyedi arányban keverik a kávékat, majd a testesség és gazdag aroma kialakulását 10-15 napos érleléssel segítik.

Olaszországban a legegyszerűbb vasúti büfétől a történelmi múltú és világhírű római vagy velencei kávéházakig mindenütt érezhető a kávé iránti, több évszázados rajongás és a minőség iránti elkötelezettség. Hála a kávékapszuláknak és –podoknak (kávépárnák), valamint a szemes kávékat védő aromatartó csomagolásoknak, ma már a világon mindenhová eljuthatnak az olasz kávék, és tökéletes minőségben élvezhetjük őket akár kávézókban, a munkahelyünkön vagy éppen otthon.

Ha kipróbálnál valami újat, kóstold meg a 100% olasz minőséget képviselő MOKADOR kávékat: szemes, kapszulás és podos kávék a világ legjobb termőhelyein szüretelt, gondosan válogatott, speciálisan pörkölt és érlelt kávészemekből, Olaszország 25 legjobb kávépörkölő üzemének egyikétől